Mikor az előző fülbevalótartót készítettem, akkor jutott eszembe ez az ötlet, és bár már minden fülbevalómnak van helye, "muszáj" volt megcsinálnom! Főleg, hogy már érzem a tavaszt a levegőben ;)
Nem kell hozzá sok minden, összesen ennyi:
A kartonra rajzoltam egy tulipán virágot, és két levelet, majd kivágtam. Mindegyiknek hagytam egy kis fület, ami majd belelóg a gurigába. A wc papír gurigát és a leveleket bevontam zöld papírral, a virágot pirossal, a "fülét" pedig zölddel.
Ollóval két csíkot vágtam a guriga tetejének kinevezett szélén egymással szemben olyan mélyen, mint a virág "füle". Kicsit szélesebb lyukat érdemes készíteni, hogy beleférjen a vastag karton. A guriga aljától kb 1cm-re pedig szikével vágtam a levél fülének megfelelő nagyságú lyukat.
Hogy egy kicsit feldobjam, glitteres ragasztóval körbementem a széleken. Miután ez megszáradt, nagylyukú tűvel lyukakat fúrtam a virágba, a levelekbe és a gurigába is. Ezután pedig már csak össze kellett illeszteni a részeket, ráaggatni a fülbevalókat, és tádááám!A szemfülesek az egyik képen már észrevehették a következő bejegyzés főszereplőjét :)
Ez de cuki! :) A magyaros fülbevaló is nagyon jó lett. Otthon ne felejtsd pénteken!;)
VálaszTörlés