Ma nem volt ötletem ebédre, de maradt még egy cukkinim a múltkorról Anyukáméktól. Azon gondolkodtam, mihez kezdjek vele? Valami egyszerű tésztát szerettem volna főzni. Reggelinél vettem észre, hogy van egy csomó Karaván sajtunk, ami holnap lejár. Ekkor állt össze a fejemben ez a tésztacsoda.
Megpároltam egy fej vöröshagymát, rátettem kb 30dkg kockára vágott csirkemell filét és két gerezd fokhagymát. Miután megfehéredett a hús, sóztam, borsoztam, oregánót és bazsalikomot szórtam rá, és hozzáadtam a kockára vágott cukkinit (kb 350g). Kis vizet is öntöttem rá, és jól összefőztem, sütöttem. Miután kész lett, reszelt Karaván sajtot kevertem hozzá, jóóó sokat. A sajt szépen szétolvadt, és olyan állagú és ízű lett, mintha egy tömlős füstölt sajtot nyomtam volna bele, szóval isteni! Kisfiam farfalle tésztát választott hozzá.
Nagy zabás kislányom természetesen két kézzel falta, de B. először kijelentette, hogy nem kéri. Miután sikerült vele megkóstoltatnom, rájött, hogy milyen finom, és az egész tányérnyit megette, ami tőle nagy bók, mert nagyon válogatós. :)
Csak ajánlani tudom!
Ez egy nagy cukkini feléből készült, a másik feléből muffint tervezek sütni holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése