Az elmúlt másfél hétben egy teljesen más világban éltem - Panemben, ahol részt vettem az Éhezők Viadalán, kétszer is.
Ja, az nem én voltam, hanem Katniss Everdeen, Suzanne Collins hősnője. Mivel egyes szám első személyben írta a regényt, én totál bele tudtam élni magam. Ha nem kellett volna a gyerekekről gondoskodnom, szerintem két nap alatt elolvastam volna a 3 kötetet. Azért így is minden percet kihasználtam az olvasásra, mert nagyon érdekes, olvasmányos regény.
Először a filmet láttam, de éreztem, hogy nem bírok 2015-ig várni, hogy megtudjam, mi a történet vége. Ezért megszereztem a második és harmadik kötetet pdf-ben, és laptopon olvastam. A szemem, a férjem és a gyerekeim kevésbé voltak lelkesek új szenvedélyem láttán, mert bevallom, amit csak lehetett, hanyagoltam az elmúlt hetekben, de szükségem volt már egy ilyen jellegű "kalandra".
Egy kis kedvcsináló:
"Életben tudsz
maradni egy olyan vadonban, ahol mindenki az életedre tör? Észak-Amerika
romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli
körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden
évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év
közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az
életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves
Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik
Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik
helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss
már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a
mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az
életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben." (forrás: www.libri.hu)
Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben." (forrás: www.libri.hu)
A film is jó, de a könyv sokkal jobban tetszett, mert belülről látjuk az eseményeket, Katniss szemszögéből, így még inkább megérinti az embert. Persze nem tudom, egy fiúnak milyen lehet egy lány bőrébe bújni, de a film fiúknak is mindenképp élvezetes.
A rajongói oldalon sok érdekes infót, és fanfiction-öket is találhattok: http://ehezokviadala.blogspot.hu/
Film infok:
http://www.port.hu/az_ehezok_viadala_the_hunger_games/pls/w/films.film_page?i_film_id=123624
http://www.port.hu/az_ehezok_viadala_the_hunger_games/pls/w/films.film_page?i_film_id=123624
Arra azért készüljön, aki elolvassa, hogy ez nem egy habos-babos lányregény. Kőkemény részek vannak benne, amik érzelmileg eléggé megérintik az embert. Izgalmas, érdekes történet, nagyon olvastatja magát.
Már alig várom a 2. filmet, aminek a címe Futótűz, és a bemutató napja 2013. november 22.
Futótűz plakát |
Katniss és Peeta az arénában |
Peeta és Katniss |
A 75. Éhezők Viadala arénája |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése