2014. december 3., szerda

Adventi koszorú minimál ráfordítással

Sziasztok!

Idén (már megint) nem számoltam azzal, hogy már novemberben van advent első vasárnapja. Így az első gyertya meggyújtása hétfőre tolódott nálunk.
Kicsit unom már, hogy minden évben kb ugyanolyan koszorúnk van, így most szerettem volna újítani. Nagyon csúnya, de olcsó fehér gyertyákat sikerült beszereznem, nem is volt kedvem hozzákezdeni a koszorúhoz. De aztán elkezdtem próbálkozni, mit lehetne belőlük kihozni.
Ezt a három variációt sikerült rövid idő alatt kiötlenem.

Az elsőhöz egy fehér tányért, egy kék szalagot és egy ősrégi virág alakú halványkék szalvétát használtam. A hópelyheket Marcsitól kaptam még tavaly, a gyöngyök pedig az Ikeaból valók.
 A másodikhoz csak egy bordó tányérra, bordó szalagra, egy szalvétára és egy macis csipeszre volt szükség.
A harmadikhoz felhasználtam a tavalyi koszorú masniját és mű bogyóit, egy piros szalvétát és pár levelet, ami egy két héttel ezelőtti csokorból maradt.
 A nyertes végül a macis lett, a gyerekek miatt :)

3 megjegyzés:

  1. Jók lettek. :) Idén én is szerettem volna ilyen minimál koszorút, de itthon le lettem szavazva. Talán majd jövőre. :D

    VálaszTörlés
  2. lovely candles
    dazzlingzest.blogspot.com

    VálaszTörlés
  3. lovely candles
    dazzlingzest.blogspot.com

    VálaszTörlés